A kocka el van vetve

A csodálatos első benyomás után hasonló színvonalon folytattam hobbista karrieremet - a füzetemet és a tankönyveimet, amikből az előre bejelentett felelésre fel kellett volna készülni simán bent felejtettem. Mert én ilyen laza vagyok - neeeem. Miután kellőképpen kikáromkodtam magam, lekapartam a vakolatot 4ből 3 falról, és levágtam egy kisebb hisztirohamot, megvilágosodtam.

Igyekezetemet jelezvén - és mert a legutóbbi után nem kicsit paráztam a tanár haragjától - egy órával korábban mentem terveztem bemenni, ebből nagyjából fél óra tankönyv- és füzetmagolásra alkalmas idő lett, mivel természetesen elaludtam.

A fáradtság passzív védekező ösztön a feladatok megoldásának kényszere ellen.

Ez így mind szép és jó, és legalább olyan menőn hangzik, mint az, hogy ötösre feleltem - az egyik azonban nem igaz. Igen, az utóbbi... Akkor most megéneklem a történetet:

Félelmet keltő megjelenéssel rendelkező kiképzőtisztünk kezébe vette a rettegett dobókockákat, melyeket szerencsétlen áldozata kijelölésére használt, majd döngő léptekkel a legközelebbi asztalhoz sétált - az enyémhez. A dobókocka repült, majd koppant az asztallapon, a boszorka villámló tekintetét egyenesen az enyémbe fúrta, de én álltam. Aztán hirtelen, jelezvén hogy én bizony nem félek tőle, tenyeremmel rácsaptam a dobókockára, majd lassan felálltam. Fölé magasodva ellenfelem mindössze egy csepp pontnak tűnt valahol mélyen a horizont alatt. Arca elé tartottam a markomba zárt dobókockát, majd porrá morzsoltam...

Nos, ez nem egészen így történt, pedig milyen szép is lett volna. Valójában a légypiszoknyi pont a horizont alatt én voltam, különösen mikor a dobókocka csigalassúsággal pördült párat, majd megállt - tetején egy pöttyel.

Megvolt a nyertes, az első felelő. És mivel büntetésem még így sem volt elég súlyos, enyém lett a megtiszteltetés, hogy kidobjam a másik áldozatot - szerencsétlen lány - az előző órán is felelt. (Persze azért magamat valahogy jobban sajnáltam.)

A tanár vázolta a felelés felépítését: 5 kérdés, osztályzás a szerint, hogy hányat válaszolsz meg helyesen. Az első kérdésre - akár egy profi - pár rendkívül szofisztikált, de minden értelmet és tudást gondosan mellőző mondatfoszlánnyal feleltem.

Ezt a kezdeti nehézséget leküzdve kissé sikerült megnyugodnom, és csikorgó fogakkal konstatáltam, hogy a másik felelő kérdései sokkal egyszerűbbek és mindegyikre csont nélkül (de csak mert nem az volt a téma) válaszoltam volna.

Végül egészen jól jöttem ki a dologból, egészen pontosan egy négyötöddel - hiába: nem tudok kilépni a féljegyek bűvköréből, bár a pár éve beszerzett egykettedhez képest (de csak mert "valamit azért tudtam") azt hiszem, mindenképpen színvonalbeli emelkedésnek tekinthetem.

Összegezve a második hét eseményeit: az önbizalmam és az esélyeim jelentősen megnövekedtek. Jelenleg egészen bizakodom, hogy talán mégsem sikerül kihajíttatni magamat két hónap után - bár ez az érzés még úgyis változik. Hullámzó, mint a pajzsmirigy-összevisszaműködéses (szakkifejezés!!!) páciens tiroxin-szintje.